júl
13

Nem fogok senkit sem az élettörténetemmel traktálni, meg azzal, hogy mikor és hogyan kezdtem el olvasni és írni. 

Miért kezdem el a Reading 'n' Writing blogot?

  • Először is, mert szeretek olvasni és mert sokat is olvasok.
  • Másodszor pedig... Nem rég azon gondolkodtam, hogy mennyi könyves blog van és miért ne kezdhetnék bele én is, hiszen néha annyi mondanivalóm lenne, ami mondjuk a tumblr "közösségemet" nem izgatja, de nekem muszáj megosztanom mindenkivel az élményeimet.
  • Egyrészt azért, mert van egy szuperképességem. Sosem én találom meg a könyveket, ők találnak meg engem.
  • Másodrészt meg, minden kiolvasott könyv elkeserítő számomra. Ennél fogva úgy érzem vannak olyan élményeim, amelyek másokat is érdekelhetnek.

Írni is szeretek, de ez már egy másik dolog.

Azt hiszem a bevezetőből ennyi elég is, térjünk rá az itt létetek apropójára. 

The Raven Cycle Series.png

Maggie Stiefvater nevével már korábban is találkoztam, de mivel előzetes élményeim nem voltak a műveivel, így nem is foglalkoztam vele. Aztán most valahogy a kezembe került a Hollofiúk tetralógia első kötete A Hollófiúk.

Persze mindeddig csak azt tudtam, hogy tetszik. Tegnap viszont megint rájöttem, hogy kiválasztott engem a könyv, idézem melyik sorával:

Maura valamivel kevésbé rongyos kék farmerra cserélte rongyos kék farmerét, ejtett vállú fehér pamutpólója pedig látni engedte, milyen szépen egészíti ki egymást a kulcscsontja meg a nyaka. Kifejezetten vonzó volt, bár Szürke a világért sem árulta volna el neki. (The Dream Thieves, 244. oldal 28. fejezet)

Semmi különgleges nincs ebben az idézetben, még csak nem is kapcsolódik szorosan a cselekményhez (bár még nem fejeztem be a könyvet). De úgy érzem valahol találkoztam már ezekkel a sorokkal. Valamikor korábban, nyilvánvalóan az egyik könyvkutatásom során. Ilyenkor mindig az a különös érzésem van, mintha a könyv kifejezetten rám bukkant volna és nem fordítva. 

Szóval a tetralógia első kötete A Hollófiúk címet viseli. Úgy tűnhet a tartalom leírás alapján, hogy a főszereplő egy Blue Sargent nevű lány, aki nem látó, nem úgy mint anyja, Maura. Szóval nem látóként két okból kifolyólag pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy azért, mert a szellem igaz szerelme volt, vagy pedig azért, mert a szellemet ő ölte meg. Blueval azonban jó előre közlik, hogy igaz szerelmét ő fogja megölni még pedig egy éven belül. Ezen a napon tehát Blue találkozik egy holt lélekkel, aki Ganseyként mutatkozik be neki. így hát elég hamar megtudjuk, hogy Gansey lesz Blue igaz szerelme. Gansey egy elit iskola, az Aglionby tanulója, három barátjával Noahval, Ronannel és Adammel együtt. Mindegyik srácnak megvan a saját kis problémája. Blue eleinte kerülni próbálja az Aglionbyos fiúkat, mert szerinte az összes bunkó. Persze kiderül, hogy nem tudja őket kikerülni, már csak Gansey miatt sem. 

Meg kell mondanom, hogy ne csak a könyvről beszéljek, hanem az érzéseimről is, hogy amikor elkezdtem a könyvet olvasni nem igazán érintett meg. Először is azért nem, mert egy véletlen során totálisan félreértettem a fülszöveget. Szent Márkot azonnal összekötöttem Velencével és a karnevállal, így ennek a furcsa egyvelege lebegett a szemem előtt, ami nagyon tetszett... Az egésznek természetesen semmi köze Velencéhez, még csak nem is Európában játszódik a történet, hanem az egyesült államokbeli Henriettában. Ahol a Ley vonalak húzódnak. 

Eddig még nem említettem, de a cselekmény fő mozgatórugója a Ley vonalak és Glendower ír (herceg a wikipedia szerint) király legendája körül forog. Ugyanis Gansey megszállottan kutatja Glendowert, mert a legenda szerint, aki megtalálja és feléleszti "álmából" a királyt, az kívánhat akármit tőle. Ahogy az lenni szokott sok mindenkinek fáj a foga erre a kívánságra és mindenkinek megvan a saját indoka arra, miért ő érdemelné meg. 

A könyv a misztikum, a krimi egyvelege és mindezt kiegészíti a YA könyvek jellegzetességei. 

A szerelem egyelőre érintőlegesen kerül szóba, mint baljóslatú, de elkerülhetetlen dolog.

A karakterek rendkívül sokrétűek, kidolgozottak. Mindenkinek megvan a maga kis titka, amelyet a könyv, illetve a szerző nagyon ügyesen, egyenletesen épít fel. 

Egyetlen negatívumot tudok mindkét könyvnél megemlíteni, ami a stílusból eredhet, ez pedig nem más, hogy időt kell hagyni arra, hogy a könyv rendesen berántson, de ha ez megtörtént, akkor már végérvényesen mi is Glendower és a Ley vonalak kutatói leszünk. 

Nagyon tetszik, hogy Maggie Stiefvater egy meglévő legendát vesz alapul. Utána néztem egy kicsit a Ley vonalaknak és természetesen Magyarországon is áthalad jó pár helyen. Legtöbbször Csobánkát említik a Pilisben. Az erős energetikájú helyszínek közé tartozik még: Tápiószentmárton (Attila domb), Szentes, Gyula stb.

Sok legenda kering arról, hogy a Kincsem nevű legyőzhetetlen csodaló minek köszönheti a sikerét. Nos egy jó magyarázat lehet erre, hogy Kincsem a Tápiószentmártonon található Attila dombon született és itt is volt a kifutója is. Ezek szerint a Ley vonal energiája is hozzájárulhatott a ló legyőzhetetlenségéhez.

Kedvenc karakterek: Noah, Ronan, Gansey, Blue és családja (tulajdonképpen mindenki, bár Adamet kevésbé kedvelem)

Pont: 9/10 (a megmagyarázhatatlanul lassú "bevonódás" miatt)

Megj.: azt mondom, hogy akik szeretnének egy jót szórakozni, könnyű de izgalmas olvasmányra vágynak, akkor nekik mindenképp ajánlom a könyvet, mert az írónő stílusa nagyon magával ragadó tud lenni és hát lássuk be, könnyen szerelembe lehet esni a jófiútól kezdve a rossz fiúig mindenkivel.

Infó: A sorozat következő kötete a Blue Lily, Lily Blue címet viseli. A kiadás dátuma az USA-ban október 28-a lesz.

A Goodreadsen olvashattok a könyvről véleményeket, infókat.

Ilyen lesz a borító:

9406688.jpg

Itt pedig az írónő oldala található.

++SPOILER++

 

Érdekes felfedezésem: Noah az első könyvben meghalt, de a Ley vonalaknak és Bluenak köszönhetően mégis fizikailag és szellemileg is jelen tud lenni a csapat életében (kivéve mikor el-eltűnik). Ugyan Noah halálának okait pontosan ismerjük és azt is tudjuk, hogy Blue nem szerelmes Noahba, azonban az Álomrablókban (második kötet) van egy jelenet, amikor Blue és Noah csókoloznak. Mindezt azért teszik, hogy Blue következmények nélkül átélhesse miből kell kimaradnia. Csak egy felételezés, de mi van ha Blue így okozta közvetve Noah halálát? Természetesen nincsen így, de egy gondolatnak azért jó...

Kérdés? Óhaj? Sóhaj? Várom őket! Beszéljük ki a könyvet!

süti beállítások módosítása